Quadrille Európai Táncfesztivál
2024. május 17., péntek, 12 óra
Szombathely, Fő tér – Rendezvénytér
(Esőhelyszín: AGORA – Művelődési és Sportház)
Több száz fiatal táncolja a négytételes francia négyest 2024. május 17-én, pénteken a Fő téren. Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. idén is középiskolások részvételével rendezi meg a Quadrille Európai Táncfesztivált Szombathelyen. A diákok Johann Strauss Denevér című zenéjére táncolják a napóleoni idők divatos táncát, amelynek koreográfiáját idén is Rimányi Judit táncpedagógustól sajátíthattak el.
A tánc a napokban érettségizőknek szól. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négytételes francia négyes táncot több országban, azonos zenére, ugyanabban az időben. Szombathelyen ebben az évben is a Fő téren zajlik a fesztivál, ahol – a korábbi évekhez hasonlóan – több száz középiskolás táncol majd egy időben a többi európai város diákjaival. Tavaly is több mint 300 középiskolás diák vett részt az eseményen, rendkívül látványos produkciót valósítva meg ezzel.
A nemzetközi rendezvénynek évről évre Szombathely az egyetlen magyarországi helyszíne.
A 2005 óta megrendezett esemény a Guinness-rekord nyilvántartások alapján a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére épített közös táncot az esernyők teszik még látványosabbá.
2024. május 17-én pontosan 12 órakor Dr. Nemény András polgármester és Horváth Soma alpolgármester sípszóval indítja útjára a rendezvényt Szombathely Fő terén.
Résztvevő szombathelyi iskolák:
Kisalföldi ASZC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola
Premontrei Gimnázium
Vas Megyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Technikuma
Vas Megyei Szakképzési Centrum Oladi Technikum
Vas Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium
Vas Vármegyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum
Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium
Várható létszám: 290 fő